Ha jót akar magának, legyen digitális állampolgár!

2024. december 13. 17:44

Lényegesen gyorsabbá és hatékonyabbá válik az ügyintézés. Emellett nem kell többet papírokat sem szkennelni, iratokat e-mailen vagy messengeren küldözgetni.

2024. december 13. 17:44
null

A Digitális állampolgárság program hatalmas változásokat hoz a digitális állami ügyintézésben – számol be a Világgazdaság. Az új ügyintézési mód fokozatosan épül ki. A lap összegyűjtötte az előnyöket, a mobilalkalmazáshoz való csatlakozás módját, illetve azt, mit kínál már ma is a program.

A fejlesztések kiteljesedésével idővel okostelefonon is elérhetővé válnak igazolványaink, mobilra költözik az állami ügyintézés mellett az aláírásunk, a későbbiekben pedig állami és piaci szolgáltatások is bekapcsolódnak. 

A megoldás egyik legnagyobb előnye, hogy

lényegesen gyorsabbá és hatékonyabbá válik az ügyintézés. Emellett nem kell többet papírokat sem szkennelni, iratokat e-mailen vagy messengeren küldözgetni, 

minden hivatalos dokumentum elérhetővé és megoszthatóvá válik a mobilalkalmazással. Minden polgár saját maga irányíthatja az adatai megosztását és csak a szükséges információk kiadása történik meg.

Fontos szempont az önkéntesség. A mobilalkalmazást az használja, aki szeretné, ha valaki nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, az továbbra is intézheti ügyeit a megszokott módon.

Aki digitális állampolgár lenne, annak első lépésben le kell töltenie a Digitális Állampolgár mobilalkalmazást. Telepítés után ellenőrzik, hogy megfelelő-e a telefon. Ezután az érintettnek engedélyeznie kell a biometrikus azonosítást, az értesítéseket és a kamera használatát.

Ezt is ajánljuk a témában

Második lépésként regisztrálni kell. Ez elvégezhető kormányablakban, de eSzemélyivel akár otthonról is. Ha valaki a kormányablakban intézkedne, akkor azonosítania kell magát. Ehhez

 a személyi igazolvány, a jogosítvány vagy az útlevél mellett az a telefon is kell, amelyre letöltötte a mobilalkalmazást. 

Elengedhetetlen a mobilinternet is. A regisztráció pár perc alatt elvégezhető. 

Az alkalmazás ezt követően értesítést küld a felhasználó készülékére, aki az ott olvasható információk alapján véglegesítheti a regisztrációját. Ha valakinek 2021. június 23. után kiállított eSzemélyi igazolványa van, online is azonosíthatja magát a Digitális Állampolgár mobilalkalmazásban. Ehhez arra van szükség, hogy az érintett aktiválja eSzemélyijét, és ismernie kell a hat számjegyből álló PIN-kódot is. 

A Digitális Állampolgár alkalmazás első funkciói szeptemberben élesedtek. A regisztrált digitális állampolgárok a jelenleginél sokkal egyszerűbben tudnak belépni az azonosítást igénylő, mintegy 200 állami weboldalra, így például a magyarorszag.hu-ra, az EgészségAblakba, az eSZJA-ra és a tárhelyükre. 

A jelszavuk beírása helyett elég elővenni a telefont, a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással beolvasni az adott felületen megjelenő QR-kódot.

Az applikáció máris elvégzi az azonosítást, és beléptet az oldalra. 

Szeptembertől a Digitális Állampolgár mobilalkalmazásban elérhetők a személyes és a gépjárműadatok, időpont foglalható a kormányablakokba a legfontosabb ügytípusokra, emellett a regisztrált felhasználók fizikai okmány nélkül is igazolhatják magukat rendőri ellenőrzéskor, de néhány gombnyomással erkölcsi bizonyítványt is igényelhetnek.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. december 15. 09:23 Szerkesztve
Az voltam, de töröltem, mert feltöltési egység nélkül még egy erkölcsit se tudtam elintézni vele. Sőt az okirataimat is sk. kellett érvényersírenem- Nyomába se ért az ügyfélkapu valódi díjmentességének. Amúgy meg Márkó Zuckenbergererger épp olyan hülye mint én,,,,, Levelet küldött a Meta a kaliforniai főügyésznek, Rob Bontának, hogy az eddig nonprofit OpenAI ne legyen a jövőben profitorientált. A Meta azzal érvel, hogy elképesztő méretű haszonra tenne szert így az OpenAI. A levélben kitérnek arra is, hogy Elon Musk megfelelően tudná képviselni az érdekeiket az ügyben. Hajrá birkák, fizessétek az egyenlegetekről lelopkodott sűrű filléreket, amit a szolgáltatótok megoszt a fidesszel.
palicsi-2
2024. december 14. 19:41
Elengedhetetlen a mobil internet... Aki keveset telefonálgat és feltöltőkártyája van, ahhoz nincs internet!
MaBaker
2024. december 14. 18:09
Annál nagyobb baromságot még nem hallottam hogy az egész életedet egy apró kütyühöz kötöd ami tökéletesen alkalmas a teljes megfigyelésedre, bármikor elveszítheted és bármikor tönkremehet, elég hozzá ha az asztalról leesik.
MaBaker
2024. december 14. 17:49
"Ha jót akar magának" Vehetem fenyegetésnek ha nem csatolom a lábamra a digitális nyomkövetőt akkor ejnye-bejnye lesz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!